Vissza

V. Tegyetek vallást az Úrnak, mert jó!
R. Mert az ő irgalmassága örökkévaló! Gyónom a mindenható Istennek és nektek, testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással: én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem. Kérem ezért a Boldogságos, mindenkor Szeplőtelen Szűz Máriát, az összes angyalokat és szenteket, és titeket, testvéreim, hogy imádkozzatok érettem Urunkhoz, Istenünkhöz. Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten, bocsássa meg bűneinket, és vezessen el az örök életre. R. Ámen! Bűneink elengedését, feloldozását, és megbocsátását adja meg nekünk a mindenható és irgalmas Isten! R. Ámen!

Bevezetés

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben vala, most és mindenkor,
és mindörökkön örökké! Ámen. Alleluja.

Himnusz

1) Fölkelt a napnak csillaga, /s mi esdve kérjük Istenünk: /veszélytől óvja híveit /mindabban, mit e nap teszünk.
2) Perlő nyelvünket fogja meg, /viszály botrányát űzze el, /szemünket ő takarja el, /hiú látványtól óvja meg.
3) Szívünk mélyében tisztaság, /s ne légyen benne dőreség, /a kevély testet törje be /a mértéktartó étkezés.
4) Így őrizzük fegyelmedet, /míg véget ér e nappalunk, /hogy majd, ha jő az éjszaka, /tisztán zenghessünk glóriát.
5) Kérünk, teremtő Istenünk, /vigadva Húsvét ünnepén, /ne ártson nékünk a halál, /védd meg örökre népedet!
(Meghajolva:) Urunk, tenéked glória, /aki legyőzted a halált, /az Atyát és Szentlelket is /dicsérjük minden századon!
Ámen!

118. zsoltár (1-8)

1) Boldogok, kik szeplőtelenek az ő /⁠útjukon, * és az Úr törvénye szerint /⁠járnak.
2) Boldogok, kik az ő bizonyságaira /⁠figyelnek, * teljes szívükből kere/⁠sik őt.
3) Akik nem cselekszenek gonosz/⁠ságot, * hanem az ő útjaiban /⁠járnak.
4) (!) Te ren/⁠delted, * hogy parancsolataidat híven megő/⁠rizzük.
5) Bár igazíttatnának arra /⁠utaim, * hogy megtartsam a te igazsága/⁠idat!
6) Meg nem szégyenülök /⁠akkor, * ha minden parancsolatodat szemem előtt /⁠tartom.
7) Hálát adok néked egyenes /⁠szívvel, * mert megtanultam a te igazvoltodnak ítéle/⁠teit.
8) A te igazságaidat megő/⁠rizem, * ne hagyj el soha /⁠engemet!
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

118. zsoltár (9-16)

9) Hogyan tisztítja meg az ifjú az ő /⁠útját? * A te szavaidnak megtartása /⁠által.
10) Én teljes szívemből kereslek /⁠téged, * ne hagyj eltérni engem parancsolata/⁠idtól!
11) Szívembe elrejtettem a te beszé/⁠dedet, * hogy ne vétsek /⁠ellened.
12) Áldott vagy, /⁠Uram, * taníts meg engem a te igazsága/⁠idra!
13) Én ajkaimmal /⁠hirdetem * a te szádnak minden ítéle/⁠teit.
14) Gyönyörködöm az útban, mit bizonyságaid kijelöltek /⁠nekem, * jobban, mint bármi gazdag/⁠ságban.
15) A te parancsolataidban gyakorlom /⁠magam, * és vigyázom a te uta/⁠idat.
16) A te igazságaidon elmél/⁠kedem, * el nem felejtem szava/⁠idat.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

118. zsoltár (17-24)

17) Tégy jót a te szolgáddal, eleveníts meg /⁠engem, * és megőrizem a te szava/⁠idat!
18) Vedd le a homályt /⁠szememről, * hogy meglássam csodálatos dolga/⁠idat!
19) Jövevény vagyok én a /⁠földön, * a te parancsolataidat ne rejtsd el /⁠tőlem!
20) Vágyva vágyik lelkem a te igazságaid /⁠után * (!) minden /⁠időben.
21) Megfenyíted a kevé/⁠lyeket, * átkozottak, akik parancsolataidtól elha/⁠jolnak.
22) Vedd le rólam a szégyent és a /⁠megvetést, * mert a te bizonyságaidat /⁠keresem!
23) Főemberek ülnek össze bár, és ellenem /⁠szólnak, * szolgád mégis a te igazságaidban gyakorolja /⁠magát.
24) Mert a te bizonyságaid nekem gyönyörű/⁠ségem, * és igazságaid az én tanács/⁠adóm.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

118. zsoltár (25-32)

25) A földhöz tapadott az én /⁠lelkem, * eleveníts meg engem a te igéd /⁠szerint!
26) Az én utaimat föltártam előtted, és meghallgattál /⁠engem, * taníts meg engem igazsága/⁠idra!
27) A te igazságaid útját értesd meg /⁠velem, * és csodálatos dolgaidban gyakorolni fogom /⁠magam!
28) Elernyedt a lelkem kedvetlensé/⁠gemben, * erősíts meg engem igéd /⁠szerint!
29) A gonoszság útját távoztasd el /⁠tőlem, * könyörületedben adj törvényt /⁠nekem!
30) A valóságnak útját válasz/⁠tottam, * a te ítéleteidet el nem /⁠feledtem.
31) A te bizonyságaidhoz ragaszkodom, /⁠Uram, * ne hagyj megszégyenülni /⁠engem!
32) A te parancsolataid útján /⁠futok, * ha kitágítod a /⁠szívemet.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

Kapitulum (Róm 6)

Krisztus halottaiból föltámadván már meg nem hal, a halál őrajta többé nem uralkodik,  mert hogy meghalt a bűn miatt, egyszer halt meg, * de hogy él már az Istennek él.

Responzórium

Verzikulus

V) A te föltámadásodban, Krisztus, alleluja!
R) Mennyek és földek vigadoznak, alleluja!

V. Az Úr legyen veletek!
R. És a te lelkeddel! Vagy, ha nem pap vezeti: V. Uram, hallgasd meg könyörgésemet!
R. És az én kiáltásom jusson eléd!

Könyörögjünk!

P: A te szeretetednek szellemét áraszd belénk, Urunk, hogy akiket húsvéti szentségeiddel jóllakattál, azokat tedd atyai gondoskodásod alatt egyetértőkké. Mindenható Úristen, ki e napnak kezdetéhez eljuttattál minket, erősíts meg minket kegyelmeddel, hogy e napon semmi bűnre ne hajoljunk, hanem szünetelenül igazságod megtételére irányuljon minden gondolatunk, szavunk és cselekedetünk. Krisztus, a mi Urunk által! Ámen!

V. Az Úr legyen veletek!
R. És a te lelkeddel! Vagy, ha nem pap vezeti: V. Uram, hallgasd meg könyörgésemet!
R. És az én kiáltásom jusson eléd!

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben vala, most és mindenkor,
és mindörökkön örökké! Ámen. Alleluja.

V. Isten segítsége maradjon mindenkor mivelünk!
R. És távol lévő testvéreinkkel is. Ámen!

Vissza