Vissza

Bevezetés

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben vala, most és mindenkor,
és mindörökkön örökké! Ámen. Alleluja.

Himnusz

1) Ki tartasz minden dolgokat, /erős Isten, nem változó, /de napvilágnak idjét /változásokkal rendező.
2) Oly fénylő, tiszta estet adj, /melyben az élet nem fogy el, /de szent halál jutalmaként /örök dicsőség vár reánk.
(Meghajolva:) Ezt teljesítse az Atya, /s vele egylényű Egy Fia, /aki Veled uralkodik, /ó, Lélek minden századig.
Ámen!

125. zsoltár

1) Megfordítván az Úr Sionnak /⁠fogságát, * megvigaszta/⁠lódtunk.
2) Akkor megtelék a szánk /⁠örömmel, * a nyelvünk ujjon/⁠gással.
3) Akkor azt mondották a pogányok /⁠között: * Hatalmasan cselekedett az Úr ő/⁠vélük.
4) Hatalmasan cselekedett az Úr mi/⁠vélünk, * azért viga/⁠dozunk.
5) Fordítsd meg, Uram, a mi fogsá/⁠gunkat, * miként a patak vizét a száraz tartományba vissza/⁠téríted!
6) Akik könnyhullatással /⁠vetnek, * örvendezéssel /⁠aratnak.
7) Menvén mentek és /⁠sírtak, * míg elvetni vitték a /⁠magokat.
8) Megjővén pedig örvendezéssel /⁠jönnek, * hozván az ő kévé/⁠iket.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

126. zsoltár

3) Hiábavaló virradat előtt felkelnetek, és dolgotok után járni késő /⁠este is, * kenyereteket gondok közt /⁠enni.
4) Mert kedveltjeinek, még ha alszanak is, ő meg tudja adni, íme, az Úr ajándéka a /⁠gyermek is, * a méh gyümölcse az ő /⁠áldása.
6) Boldog ember, ki megtölti azokkal /⁠tegezét, * nem szégyenül meg, midőn ellenségeivel a város kapuiban /⁠perbe száll.
5) Miként a nyilak a harcos /⁠kezében, * olyanok a fiak ifjúságuknak ere/⁠jében.
2) Ha az Úr nem őrzi a /⁠várost, * hiába virrasztanak az /⁠őrizők.
1) Ha az Úr nem építi a /⁠házat, * hiába fáradnak, akik azt /⁠építik.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

127. zsoltár

2) Boldogok mindazok, akik az Urat /⁠félik, * kik az ő útjain /⁠járnak.
3) Mert a te kezed munkájának gyümölcsét /⁠élvezed, * boldog vagy, és jól leszen /⁠sorod.
4) Feleséged, mint a bőven termő /⁠szőlőtő * házadnak falai /⁠között.
5) Fiaid, mint az olajfa sarjadé/⁠kai * a te asztalod /⁠körül.
6) Íme, így áldatik meg az /⁠ember, * aki az Urat /⁠féli.
7) Áldjon meg téged az Úr /⁠Sionból, * és lássad Jeruzsálemnek /⁠javait.
8) És lássad meg fiaidnak /⁠fiait, * békesség legyen Izrá/⁠elen.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

Kapitulum (1Kor 6,20)

Nagy áron vétettetek meg, testvérek,  hordozzátok és dicsőítsétek meg tehát az Istent * szívetekben és testetekben.

Kapitulum (Mik 7,18–19)

<em>November:</em> Nem bocsátja ki többé az Úristen az ő haragját, mert az irgalmasságot akarja,  hozzánk tér és könyörül rajtunk, és gonoszságainkat leveszi rólunk, * s a tenger mélyére veti minden bűnünket.

Kapitulum (Fil 1,6)

<em>Október:</em> Bízunk az Úr Jézus Krisztusban,  hogy aki megkezdte bennetek a jó művet, * teljessé is teszi azt Krisztus Jézus napjáig.

Kapitulum (Gal 6,2)

<em>Szeptember:</em> Hordozzátok egymásnak terhét,  mert így teljesíteni fogjátok * Krisztus törvényét.

Kapitulum (Péld 8,10)

<em>Augusztus:</em> Vegyétek, az én intelmemet, és ne az ezüstöt,  a tudást válasszátok inkább, * mint az aranyat.

Kapitulum (Róm 13,8)

<em>Január:</em> Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek,  mert aki felebarátját szereti, * betöltötte a törvényt.

Kapitulum (Zsid 12,28–29)

<em>Február:</em> Tartsuk meg a kegyelmet, hogy általa Istennek tetsző módon szolgáljunk  félelemmel és tisztelettel. * Mert a mi Istenünk emésztő tűz.

Kapitulum (Róm 6,22)

<em>Június-Július:</em> Most, mután felszabadultatok a bűn alól, és Istennek szolgái lettetek,  megvan a gyümölcsötök a megszentelődésre, * aminek a vége az örök élet.

Responzórium

Responzórium

Verzikulus

V) Az én titkonvaló büneimtől tisztíts meg engem, Uram!
R) És a kevélységtől óvd meg a te szolgádat!

V. Az Úr legyen veletek!
R. És a te lelkeddel! Vagy, ha nem pap vezeti: V. Uram, hallgasd meg könyörgésemet!
R. És az én kiáltásom jusson eléd!

Könyörögjünk!

P: Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Urunk, Jézus Krisztus, ki a bűnbánó latornak megadtad, hogy keresztje szégyenfájáról a te országodba átmenjen: bűneinket megvallva hozzád bizalommal esdeklünk: tedd, hogy halálunk után a paradicsom kapuin örvendezéssel beléphessünk. Ámen!

P: Ámen! Isten, ki az aratásnak ura vagy és őrizője, aki a feladatokat kiosztod és az érdemek igaz jutalmát is megadod: tedd, hogy a nap terhét úgy hordozzuk, hogy soha semmiben sem zúgolódjunk a te akaratod ellen. Krisztus, a mi Urunk által!

P: Ámen! Ugyanazon a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Isten, ki az elesett világot szent Fiad alázatossága által fölemelted, híveidnek örökké tartó vigasságot engedj, hogy kiket az örök kárhozat veszélyétől megmentettél, azoknak az örökké tartó örömök élvezetét juttasd.

V. Az Úr legyen veletek!
R. És a te lelkeddel! Vagy, ha nem pap vezeti: V. Uram, hallgasd meg könyörgésemet!
R. És az én kiáltásom jusson eléd!

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben vala, most és mindenkor,
és mindörökkön örökké! Ámen. Alleluja.

V. Isten segítsége maradjon mindenkor mivelünk!
R. És távol lévő testvéreinkkel is. Ámen!

Vissza