Bevezetés
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben vala, most és mindenkor,
és mindörökkön örökké! Ámen. Alleluja.
Himnusz
1)
Ki tartasz minden dolgokat, /erős Isten, nem változó, /de napvilágnak idjét /változásokkal rendező.
2)
Oly fénylő, tiszta estet adj, /melyben az élet nem fogy el, /de szent halál jutalmaként /örök dicsőség vár reánk.
(Meghajolva:)
Ezt teljesítse az Atya, /s vele egylényű Egy Fia, /aki Veled uralkodik, /ó, Lélek minden századig.
Ámen!
125. zsoltár
1)
Megfordítván az Úr Sionnak /fogságát, * megvigaszta/lódtunk.
2)
Akkor megtelék a szánk /örömmel, * a nyelvünk ujjon/gással.
3)
Akkor azt mondották a pogányok /között: * Hatalmasan cselekedett az Úr ő/vélük.
4)
Hatalmasan cselekedett az Úr mi/vélünk, * azért viga/dozunk.
5)
Fordítsd meg, Uram, a mi fogsá/gunkat, * miként a patak vizét a száraz tartományba vissza/téríted!
6)
Akik könnyhullatással /vetnek, * örvendezéssel /aratnak.
7)
Menvén mentek és /sírtak, * míg elvetni vitték a /magokat.
8)
Megjővén pedig örvendezéssel /jönnek, * hozván az ő kévé/iket.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
126. zsoltár
5)
Miként a nyilak a harcos /kezében, * olyanok a fiak ifjúságuknak ere/jében.
6)
Boldog ember, ki megtölti azokkal /tegezét, * nem szégyenül meg, midőn ellenségeivel a város kapuiban /perbe száll.
4)
Mert kedveltjeinek, még ha alszanak is, ő meg tudja adni, ✝
íme, az Úr ajándéka a /gyermek is, * a méh gyümölcse az ő /áldása.
3)
Hiábavaló virradat előtt felkelnetek, ✝
és dolgotok után járni késő /este is, * kenyereteket gondok közt /enni.
2)
Ha az Úr nem őrzi a /várost, * hiába virrasztanak az /őrizők.
1)
Ha az Úr nem építi a /házat, * hiába fáradnak, akik azt /építik.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
127. zsoltár
2)
Boldogok mindazok, akik az Urat /félik, * kik az ő útjain /járnak.
3)
Mert a te kezed munkájának gyümölcsét /élvezed, * boldog vagy, és jól leszen /sorod.
4)
Feleséged, mint a bőven termő /szőlőtő * házadnak falai /között.
5)
Fiaid, mint az olajfa sarjadé/kai * a te asztalod /körül.
6)
Íme, így áldatik meg az /ember, * aki az Urat /féli.
7)
Áldjon meg téged az Úr /Sionból, * és lássad Jeruzsálemnek /javait.
8)
És lássad meg fiaidnak /fiait, * békesség legyen Izrá/elen.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
Kapitulum (Róm 13,8)
<em>Január:</em> Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek, ✝ mert aki felebarátját szereti, * betöltötte a törvényt.
Kapitulum (Zsid 12,28–29)
<em>Február:</em> Tartsuk meg a kegyelmet, hogy általa Istennek tetsző módon szolgáljunk ✝ félelemmel és tisztelettel. * Mert a mi Istenünk emésztő tűz.
Kapitulum (Róm 6,22)
<em>Június-Július:</em> Most, mután felszabadultatok a bűn alól, és Istennek szolgái lettetek, ✝ megvan a gyümölcsötök a megszentelődésre, * aminek a vége az örök élet.
Kapitulum (Péld 8,10)
<em>Augusztus:</em> Vegyétek, az én intelmemet, és ne az ezüstöt, ✝ a tudást válasszátok inkább, * mint az aranyat.
Kapitulum (Gal 6,2)
<em>Szeptember:</em> Hordozzátok egymásnak terhét, ✝ mert így teljesíteni fogjátok * Krisztus törvényét.
Kapitulum (Fil 1,6)
<em>Október:</em> Bízunk az Úr Jézus Krisztusban, ✝ hogy aki megkezdte bennetek a jó művet, * teljessé is teszi azt Krisztus Jézus napjáig.
Kapitulum (Mik 7,18–19)
<em>November:</em> Nem bocsátja ki többé az Úristen az ő haragját, mert az irgalmasságot akarja, ✝ hozzánk tér és könyörül rajtunk, és gonoszságainkat leveszi rólunk, * s a tenger mélyére veti minden bűnünket.
Kapitulum (1Kor 6,20)
Nagy áron vétettetek meg, testvérek, ✝ hordozzátok és dicsőítsétek meg tehát az Istent * szívetekben és testetekben.
Responzórium
Responzórium
Verzikulus
V) És a kevélységtől óvd meg a te szolgádat!
R) Az én titkonvaló büneimtől tisztíts meg engem, Uram!
V. Az Úr legyen veletek!
R. És a te lelkeddel!
Vagy, ha nem pap vezeti:
V. Uram, hallgasd meg könyörgésemet!
R. És az én kiáltásom jusson eléd!
Könyörögjünk!
P: Ámen! Isten, kitől minden jó származik: add meg a hozzád esdeklőknek, hogy sugallatodat követve helyesen gondolkodjunk; és irányítá¬soddal ugyanazt meg is cselekedjük! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké.
V. Az Úr legyen veletek!
R. És a te lelkeddel!
Vagy, ha nem pap vezeti:
V. Uram, hallgasd meg könyörgésemet!
R. És az én kiáltásom jusson eléd!
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben vala, most és mindenkor,
és mindörökkön örökké! Ámen. Alleluja.
V. Isten segítsége maradjon mindenkor mivelünk!
R. És távol lévő testvéreinkkel is. Ámen!