Vissza

Verzikulus

V) Emelkedj fel, Uram, erődben, alleluja!
R) Éneklünk és zsoltárt zengünk néked, alleluja!

Bevezetés

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben vala, most és mindenkor,
és mindörökkön örökké! Ámen. Alleluja.

92. zsoltár

1) Az Úr országol, ékességbe /⁠öltözött, * hatalomba öltözött, és erővel övezte fel /⁠magát.
2) Megerősítette a föld kerekségét, és az meg nem /⁠inog, * szilárd a te trónod kezdet óta, te vagy az Örökké/⁠való.
3) Fölemelték, Uram, a folyók, fölemelték a folyók /⁠szavukat, * fölemelték a folyóvizek zúgó /⁠habjukat.
4) De a nagy vizek zúgásánál, a tenger hatalmas hulláma/⁠inál * hatalmasabb az Úr a magas/⁠ságban.
5) Bizonyságaid hitelesek mindenek /⁠fölött, * a te házadat szentség illeti, Uram, örök /⁠időkre!
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

5. zsoltár

1) Halljad meg, Uram, szava/⁠imat, * értsd meg az én kiáltása/⁠imat!
2) Figyelmezz az én hívó /⁠szavamra, * én királyom és én /⁠Istenem!
3) Mert neked könyörgök, Uram, már kora reggel, halljad meg /⁠hangomat! * Elődbe állok reggel és feléd /⁠tekintek
4) Mert nem olyan Isten vagy te, akinek tetszenék a gonoszság s a bűnös nem lakhat meg /⁠nálad, * az igaztalan ember nem marad meg a te színed /⁠előtt.
5) Gyűlölöd mind, akik gonoszságot cselekszenek elveszted mind a hazu/⁠gokat, * utálja az Úr a vérszopó és álnok /⁠embert.
6) Én pedig irgalmaddal eltöltve belépek a te /⁠házadba, * istenfélelemben imádkozom szent templo/⁠modnál.
7) Uram, ellenségeim miatt te vezérelj igazságodban /⁠engem, * egyengesd előttem /⁠utadat!
8) Mert szájukban nincsen /⁠igazság, * üres az ő /⁠szívük.
9) Nyitott sír az ő torkuk, nyelvükkel ármány/⁠kodnak. * Ítéld meg őket, /⁠Isten!
10) Bukjanak bele terveikbe, sok istentelenségük miatt taszítsd el /⁠őket, * mert fölingereltek, Uram, /⁠téged!
11) És örüljenek mindnyájan, akik benned /⁠bíznak, * vigadozzanak mindö/⁠rökké!
12) Oltalmad alá veszed őket, és megdicsőülnek /⁠benned, * akik szeretik a te /⁠nevedet.
13) Mert te, Uram, megáldod az /⁠igazat, * körülveszi őt, mint a pajzs, a te jó aka/⁠ratod.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

66. zsoltár

1) Könyörüljön rajtunk az Isten, és áldjon meg /⁠minket, * világosítsa reánk az ő orcáját, és könyörüljön /⁠rajtunk.
2) Hogy megismerjük a földön a te /⁠utadat, * s minden nemzet meglássa a te üdvössé/⁠gedet!
3) Hálát adjanak neked a népek, ó, /⁠Isten, * hálát adjanak neked minden /⁠nemzetek!
4) Örüljenek és vigadjanak a nemzetségek, mert te igazságban ítéled a /⁠népeket, * s kormányozod a földön a nemze/⁠teket!
5) Hálát adjanak neked a népek, ó, Isten, hálát adjanak neked minden /⁠nemzetek, * megadta a föld az ő gyü/⁠mölcsét!
6) Áldjon meg minket az Isten, a mi Istenünk, áldjon meg minket az /⁠Isten, * és féljék őt a földnek minden hatá/⁠rai!
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

Iz

1) Hálát adok néked, Uram, mert haragudtál ugyan /⁠reám, * de megfordult a te haragod, és megvigasztaltál /⁠engem.
2) Íme, az Isten az én szaba/⁠dítóm, * bizodalommal cselekszem, és /⁠nem félek.
3) Mert az Úrban van az én erősségem és dicső/⁠ségem, * és üdvösségemmé lett /⁠nékem.
4) Örömmel meríttek majd /⁠vizet * az Üdvözítő forrása/⁠iból.
5) És így szóltok ama napon: Adjatok hálát az /⁠Úrnak, * és hívjátok segítségül az ő /⁠nevét!
6) Nyilatkoztassátok ki a népek között az ő véghezvitt /⁠terveit, * megemlékezzetek arról, hogy fölséges az ő /⁠neve!
7) Énekeljetek az Úrnak, mert nagy dolgokat /⁠művelt, * hirdessétek ezt az egész /⁠földön!
8) Ujjongj és dicsérd őt, Sion lakos/⁠sága, * mert nagy teközötted Izráel /⁠szentje!
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

148. zsoltár

1) Dicsérjétek az Urat a /⁠mennyekben, * dicsérjétek őt a magas/⁠ságban!
2) Dicsérjétek őt, minden angya/⁠lai, * dicsérjétek őt, minden sere/⁠gei!
3) Dicsérjék őt a nap és /⁠a hold, * dicsérjék őt mind a fénylő/⁠csillagok!
4) Dicsérjék őt az egeknek /⁠egei, * és minden vizek, melyek az egek fölött /⁠vannak!
5) Dicsérjék az Úrnak /⁠nevét, * mert ő parancsolt, /⁠és lettek!
6) Elrendelte őket örökké és minden /⁠időkre, * parancsot adott, mely el nem /⁠múlik.
7) Dicsérjétek az Urat a /⁠földön, * ti, sárkányok és minden /⁠mélységek,
8) Tűz és jégeső, hó és /⁠ködök, * forgószelek, kik az ő igéjét cselek/⁠szitek,
9) Hegyek és minden /⁠halmok, * gyümölcsfák és minden /⁠cédrusok,
10) Ti, vadak és szelíd /⁠állatok, * kígyók és tollas /⁠madarak,
11) Földi királyok és minden /⁠népek, * főemberek és minden bírái a /⁠földnek,
12) Ifjak és /⁠szüzek, * (!) vének és /⁠gyermekek!
13) Dicsérjétek az Úr /⁠nevét, * mert egyedül csak az ő neve /⁠magasztos!
14) Dicsősége kiárad az égre és a /⁠földre, * és felmagasztalta az ő népének /⁠fejét.
15) Dicsérő ének ez minden /⁠szentjének, * a népnek, mely hozzá /⁠tartozik.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

Kapitulum (Ef 4)

Aki alászállott, ő az, aki fel is ment minden egek fölé,  hogy beteljesítsen mindent, * és hogy mi felnőjünk mindenestől őbenne, aki a Főnk: Jézus Krisztus.

Himnusz

2) A Szent serege fölemelvén szívét, /ujjongva vigadoz, hirdeti a győztest, /s vele ünnepli angyalok kórusa /a kegyes vezérnek fénylő dicsőségét.
3) Foglyul is ejti most fogságunkat Krisztus, /osztja a földön már ajándékát bőven, /s ki halál kínját szelíden kiállta, /az égbe bevonul, felmagasztaltatván.
4) Kérünk, hát, mi Urunk, kegyelmes Teremtőnk, /nézz le a népedre, s oltalmazzad őket: /mohó irigység, démonok ármánya /a mélybe lenyomva ne pusztítsa őket.
5) És mikor visszatérsz tűzben égő felhőn, /az emberszíveknek titkait ítélni, /ne várjon majd ránk kárhozat, s büntetés, /de égi koszorú, igazak jutalam.
(Meghajolva:) Add meg ezt fenséges, jóságos Teremtőnk, /add meg ezt, Egyszülött, s te is, kegyes Lélek, /tündöklő fényben örökkön örökké, /a mennyben trónoló háromságos Isten.
Ámen!

Verzikulus

V) Emelkedj fel, Uram, erődben, alleluja!
R) Éneklünk és zsoltárt zengünk néked, alleluja!

Benedictus

Benedictus

Benedictus

1) Áldott az Úr, Izráelnek /⁠Istene, * mert meglátogatta és megváltotta az ő /⁠népét.
2) És fölemelte nekünk az üdvösség /⁠erejét * Dávidnak, az ő szolgájának /⁠házában,
3) Miképpen megmondotta szentjeinek ajka /⁠által, * prófétái által, kik kezdettől fogva /⁠voltak,
4) Hogy szabadulást ad a mi ellensége/⁠inktől, * és mindazok kezéből, kik gyűlölnek /⁠minket,
5) Hogy irgalmasságot cselekszik atyá/⁠inkkal, * és megemlékezik szent szövetsé/⁠géről,
6) Az esküvésről, mellyel megesküdött atyánknak, Ábra/⁠hámnak, * hogy megadja /⁠nékünk,
7) Hogy megszabadulván az ellenség /⁠kezéből, * félelem nélkül szolgáljunk /⁠néki,
8) Szentségben és igazságban az ő színe /⁠előtt * életünknek minden /⁠napján.
9) És te, gyermek, a Magasságbelinek prófétája /⁠leszel, * mert az Úr orcája előtt mégy elkészíteni az ő /⁠utait,
10) Hogy az üdvösség ismeretét megadjad az ő /⁠népének * bűneiknek bocsána/⁠tára,
11) A mi Istenünk irgalmának mélységei /⁠által, * mivel meglátogatott minket a magasságból /⁠támadó,
12) Hogy megvilágosítsa azokat, kik a sötétségben és a halál árnyékában /⁠ül­nek, * és lépteinket a békességnek útjára iga/⁠zítsa.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

V. Az Úr legyen veletek!
R. És a te lelkeddel! Vagy, ha nem pap vezeti: V. Uram, hallgasd meg könyörgésemet!
R. És az én kiáltásom jusson eléd!

Könyörögjünk!

P: Engedd, kérünk, mindenható Isten, hogy amint hisszük, hogy Egyszülötted, a mi Megváltónk a mai napon a mennybe ment, úgy lelkületünk szerint mi magunk is a mennyekben lakozzunk. Ugyanazon a mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké. Ámen!

V. Isten segítsége maradjon mindenkor mivelünk!
R. És távol lévő testvéreinkkel is. Ámen!

Vissza