Bevezetés
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben vala, most és mindenkor,
és mindörökkön örökké! Ámen. Alleluja.
112. zsoltár
7)
Hogy helyet adjon néki a fejedelmek /között, * az ő népének fejedelmei /között,
1)
Dicsérjétek, ti szolgái, az /Urat, * dicsérjétek az Úr /nevét!
2)
Legyen áldott az Úr /neve * mostantól fogva és mindö/rökké!
3)
Napkelettől fogva napnyu/gatig * dicsértessék az Úrnak /neve!
4)
Fölséges az Úr minden népek /fölött, * és fölötte áll az egeknek az ő dicső/sége.
5)
Ki olyan, mint a mi Urunk, Istenünk, ki a magasságban /lakozik, * és az alázatosakat látja meg a mennyben és a /földön?
6)
Az elnyomottat fölemeli a /földről, * és kiragadja a sárból a /szegényt,
8)
Ki a magtalannak lakást ad a /házban, * mint fiakon örvendező /anyának.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
116. zsoltár
1)
Dicsérjétek az Urat, minden /nemzetek, * dicsérjétek őt, minden /népek!
2)
Mert megerősödött rajtunk az ő irgalmas/sága, * és az Úr igazvolta örökké /megmarad.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
145. zsoltár
4)
Boldog az, kinek segítője Jákobnak /Istene, * reménysége az ő Urában, Iste/nében.
1)
Dicsérjed, én lelkem, az Urat, ✝
egész életemben az Urat /dicsérem, * éneklek az én Istenemnek, amíg csak /vagyok.
2)
Ne a fejedelmekben /bízzatok, * emberek fiaiban, kik rajtatok nem segít/hetnek!
3)
Ha elszáll a lelkük, porrá /válnak ők, * ama napon semmivé lesznek /terveik.
5)
Benne, ki az eget és földet /alkotá, * a tengert és minden /élőt.
7)
Az Úr feloldozza a bilincsbe /verteket, * az Úr látóvá teszi a /vakokat.
8)
Az Úr fölemeli a letör/teket, * szereti az Úr az iga/zakat.
9)
Az Úr oltalmazza azt, ki idegenbe került, ✝
árvának és özvegynek gondját /viseli, * a bűnösök útját viszont kárhozatba /viszi.
10)
Örökké országol az Úr, a te Istened, ó, /Sion, * nemzedékről nemze/dékre.
6)
Ki hűséges marad mindörökké, ✝
az elnyomottaknak igazságot /szolgáltat, * és ételt ád az éhe/zőknek.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
146. zsoltár
2)
Fölépíti az Úr újra Jeruzsá/lemet, * és a szétszórt Izráelt egybe/gyűjti.
12)
Inkább azokban gyönyörködik az Úr, kik őt /félik, * azokban, kik az ő irgalmasságában /bíznak.
11)
Nem a lovak erősségében van az ő /kedve, * sem a férfi erejében az ő /tetszése.
10)
Ki állatainknak táplálékot /juttat, * s még a hollófiaknak is, ha felsírnak /hozzá.
9)
Ki a hegyeken szénát /teremt, * és gyógyító füvet az embernek /javára.
8)
Ki beborítja az eget /felhőkkel, * és a földnek esőt /készít.
7)
Énekeljetek az Úrnak hálaa/dással, * és dicséretet mondjatok a mi Istenünknek citera /szavával!
6)
Az Úr fölkarolja a megalázott /embert, * de porig alázza mind a /bűnöst.
5)
Nagy a mi Urunk, és nagy az ő /ereje, * és bölcsességének nincsen /határa!
4)
Ő mondja meg a csillagok /számát, * és ő hívja mindenikét /nevén.
3)
Meggyógyítja azokat, kik megtört /szívűek, * és bekötözi az ő sebe/iket.
1)
Dicsérjétek az Urat, mert jó őt /zengeni, * a mi Istenünknek gyönyörű és ékes dicsérete /légyen!
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
147. zsoltár
6)
Ki darabokban hullatja /jegét. * Ki bírná elviselni annak /hidegét?
5)
ő az, ki mint gyapjút teríti szét a /havat, * s mint a hamut hinti a /zúzmarát.
4)
Ő elküldi szavát a /földre, * sebesen fut az ő be/széde.
3)
A te határaidon békét /ő teremt, * a gabona javával elégít ki /téged.
2)
A te kapuidnak zárját ő tette /e rőssé, * fiaidnak áldást /ő adott.
1)
Dicsérjed, Jeruzsálem, az /Urat, * dicsérjed, Sion, a te Iste/nedet!
7)
Kibocsátja az ő igéjét, és megolvasztja /azokat, * az ő szele fúj, és a vizek újra /folynak.
8)
Ki az ő igéjét Jákobnak /hirdeti, * igazságát és ítéleteit Izrá/elnek.
9)
Ezt más néppel ő meg nem /tette, * és törvényeit velük nem kö/zölte.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
Kapitulum (Iz 55,6)
Íme a népet, melyet nem ismertél, most magadhoz hívod, és a pogányok, akik nem is tudtak rólad, most hozzád futnak, ✝ a te Urad, Istened miatt, Izrael Szentje miatt, * mert ő megdicsőített téged.
Kapitulum (Iz 60,1)
Kelj fel, ragyogj fel, Jeruzsálem, ✝ mert a te világosságod eljött, * s az Úr dicsősége fölragyogott fölötted.
Responzórium
Világosodj meg, ✝ világosodj meg Jeruzsálem, * mert eljött a te fényességed! VILÁGOSODJ... V! És az Úr dicsősége * fölragyogott fölötted. MERT ELJÖTT... A népek a te világosságodban járnak, * s a királyok a benned támadt ragyogásban. Dicsőség az Atyának + és a Fiúnak * és a Szentléleknek. MERT ELJÖTT... VILÁGOSODJ...
Responzórium
Minden népek, ✝ melyeket alkottál, * eljőnek és imádnak Téged, Urunk. MINDEN NÉPEK... V! És dicsőítik * a te nevedet. Dicsőség az Atyának + és a Fiúnak * és a Szentléleknek. ELJŐNEK ÉS... MINDEN NÉPEK...
Himnusz
2)
Gonosz Heródes, irigyen /Krisztus jöttére miért remegsz? /Múlandó jót el nem ragad, /ki országolni mennyet ad!
3)
Vonulnak már a Mágusok /vezérlő csillag nyomdokán, /fény által a Fényt keresik, /Istenről vallnak kincseik.
4)
Hullámain a tiszta víz /az égi Bárányt fürdeti /s a bűnt mely őt nem illeti, /lelkünk tisztítván elveszi.
5)
Hatalmának ez új jele: /piroslik korsók friss vize, /parancsszavára bor folyik, /a víz lényege változik.
(Meghajolva:)
Urunk, tenéked glória, /ki nemzeteknek megjelensz, /s Atyádnak, Szentléleknek is /dicsőség minden századon!
Verzikulus
V) Dicséretet mondjon a te nevednek!
R) Az egész föld imádjon téged, és énekeljen néked!
Magnificat
Magnificat
2)
És örvendezik az én /lelkem * az én üdvözítő Iste/nemben.
10)
Miképpen megmondotta vala atyá/inknak, * Ábrahámnak és az ő maradékának mindö/rökké.
9)
Fölvette Izraelt az ő /szolgáját, * hogy ne felejtse irgalmas/ságát,
8)
Az éhezőket betöltötte /jókkal, * és a gazdagokat üresen /küldte el.
7)
Letette a hatalmasokat a /székről, * és fölmagasztalta az alázato/sakat.
6)
Hatalmasságot cselekedett az ő /karjával, * szétszórta a gőgösöket szívüknek elbízottsága /által.
5)
És az ő irgalmassága nemzetségről nemzet/ségre * azokon, kik őt /félik.
4)
Mert nagy dolgot cselekedett énvelem a /Hatalmas, * és szent az ő /neve.
3)
Mert meglátta az ő szolgálójának alázatos/ságát, * és íme, mostantól fogva boldognak mondanak engem minden /nemzetek.
1)
Magasztalja * az én lelkem az /Urat.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
Könyörgés
V. Az Úr legyen veletek!
R. És a te lelkeddel!
Vagy, ha nem pap vezeti:
V. Uram, hallgasd meg könyörgésemet!
R. És az én kiáltásom jusson eléd!
Könyörögjünk!
P: Szívünket, kérünk, Urunk, világosítsa ki a most kezdődő ünnepnek ragyogása, hogy vele evilág sötétsége eltávozzék, s az örökkévaló fényesség honába eljutni képessek legyünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké. Ámen!
Befejezés
V. Az Úr legyen veletek!
R. És a te lelkeddel!
Vagy, ha nem pap vezeti:
V. Uram, hallgasd meg könyörgésemet!
R. És az én kiáltásom jusson eléd!
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben vala, most és mindenkor,
és mindörökkön örökké! Ámen. Alleluja.
V. Isten segítsége maradjon mindenkor mivelünk!
R. És távol lévő testvéreinkkel is. Ámen!