Bevezetés
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben vala, most és mindenkor,
és mindörökkön örökké! Ámen. Alleluja.
139. zsoltár
1)
Ments meg engem, Uram, a gonosz embertől, /embertől, * az álnok férfiaktól ments meg engem! /engem!
2)
Kik gonoszságokat gondoltak szívükben, /szívükben, * egész nap háborúságot szítanak. /szítnak.
3)
Megélesítették nyelvüket, mint a kígyóét, /kígyóét, * áspisok mérge az ő ajkuk alatt. /alatt.
4)
Őrizz meg engem, Uram, a bűnös /kezétől, * és az álnok férfiaktól ments meg /engem!
5)
Kik megejteni gondolták lépé/semet, * tőrt rejtettek el nékem a /kevélyek.
6)
És köteléket vontak föl /csapdának, * az út mellett gáncsot vetettek /nékem.
7)
Mondám az Úrnak: ✝
Én Istenem /vagy te, * hallgasd meg, Uram, könyörgésem /szavát!
8)
Uram, Uram, én megszabadulásom /e reje, * beárnyékoztad fejemet a harc /napján.
9)
Ne adj át engem, Uram, kívánságom ellen a /bűnösnek, * ne hagyjad teljesülni az ő /terveit!
10)
Fölemelik körülöttem /fejüket, * de ajkaik gonoszsága elborítja /őket.
11)
Eleven parázs hullik /rájuk, * leveted őket a mélységbe, és többé föl nem /kelnek.
12)
Meg nem állhat a földön, ki nyelvével /vétkezik, * az álnok embert romlásba hajszolja gonosz/sága.
13)
Tudom, hogy az Úr szolgáltat igazságot a védte/lennek, * elégtételt ad a szegé/nyeknek.
14)
Az igazak pedig hálát adnak a te /nevednek, * és az egyenes szívűek színed előtt /laknak.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
140. zsoltár
1)
Uram, tehozzád kiáltok, siess /hozzám, * figyelmezzél az én szómra, mikor /kiáltok!
2)
Szálljon fel az én imádságom, miként a tömjénfüst, a te színed /elé, * s kezeimnek fölemelése legyen előtted esteli /áldozat!
3)
Zárd be, Uram, az én /számat, * és tégy őrizetet ajkamnak ajta/jához!
4)
Ne engedd szívemet gonosz szavakra /hajlani, * s mentségeket keresni bűne/imre!
5)
Mint azok az emberek, akik gonoszságot /tesznek, * ne legyen részem az ő gyönyörűséges étke/ikben!
6)
Feddjen meg engem irgalmasságában az igaz és fenyítsen meg engem, ✝
a bűnösök olaja pedig ne illatozzék /fejemen, * gonoszságaik ellen imád/kozom!
7)
Vezéreik a kősziklához /vettetnek, * akkor meghallják szavam /erejét.
8)
Mint a földből kiszántott és széthasított /rögök, * úgy hulljanak a pokol torkába /csontjaik!
9)
Rajtad, ó, Uram, terajtad az én /szemeim, * hozzád menekülök, ne oltsd ki az én /lelkemet!
10)
Őrizz meg engem a tőrtől, melyet nekem állí/tottak, * a gonosztevőknek botrányköve/itől!
11)
Saját hálójukba esnek a /bűnösök, * én pedig egymagamban /átmegyek.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
141. zsoltár
1)
Szavammal az Úrhoz /kiáltok, * szavammal az Úrhoz /könyörgök.
2)
Kiöntöm színe előtt az én siral/mamat, * és nyomorúságomat előtte /feltárom.
3)
Mert megfogyatkozott bennem a /lélek, * pedig ismered az én ösvénye/imet.
4)
Az úton, amelyen /járok, * tőrt rejtének el /nékem.
5)
Jobbra tekintek, és /nézek, * és nincs, ki megismerjen /engem.
6)
Elveszett a menekvés /éntőlem, * és nincs, ki megkeresse az én /lelkemet.
7)
Hozzád kiáltok, Uram, ✝
s mondom: Te vagy az én remény/ségem, * osztályrészem az élőknek /földjén.
8)
Figyelmezz az én könyörgé/semre, * mert igen megaláztak /engem.
9)
Szabadíts meg üldöző/imtől, * mert elhatalmasodtak /rajtam!
10)
Hozd ki a börtönből az én /lelkemet, * hogy dicsőíttessék a te /neved!
11)
És vegyenek körül engem az /i gazak, * hisz megfizetsz /nékem!
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
143. zsoltár (1-9)
1)
Áldott az Úr, az én kősziklám, ✝
ki viadalra tanítja /kezemet, * és hadakozásra ujja/imat.
2)
Én irgalmasságom és erős/ségem, * én oltalmazóm és szaba/dítóm.
3)
Pajzsom ő, akiben /bízom, * ki uralmam alá veti /népemet.
4)
Uram, micsoda az ember, hogy megbe/csülöd, * mi az ember fia, hogy gondolsz /vele?
5)
Pedig hiábavaló lett szinte az /ember, * napjai elmúlnak, miként az /árnyék.
6)
Uram, hajtsd le a te egeidet, és /szállj alá * érintsd meg a hegyeket, és füstö/lögnek!
7)
Villámold villámodat, és szórd szét /e zeket, * bocsásd ki nyilaidat, és zavard meg /őket!
8)
Nyújtsd ki kezedet a magasságból, ✝
ments meg engem, és szabadíts ki a sok vi/zekből, * az idegen népek /kezéből!
9)
Kiknek szája hiúságot /szólott, * és az ő jobb kezük hamisságnak /jobbja.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
143. zsoltár (10-18)
10)
Isten, új éneket éneklek /neked, * a tízhúrú hárfával zsoltározom /néked.
11)
Ki győzelmet adsz a kirá/lyoknak, * ki megmentetted Dávidot, a te szolgádat a gonosz /szablyától.
12)
Ments meg engem, és ragadj ki az idegen népek kezéből, ✝
kiknek szája hiúságot /szólott, * és az ő jobb kezük hamisságnak /jobbja!
13)
A mi fiaink pedig, mint a szépen növekvő, zsenge /hajtás, * ifjúságuknak ere/jében.
14)
A mi leányaink /ékesek, * mint a templomnak szépen faragott oszlo/pai.
15)
Tárházaink telve /vannak, * bővelkednek minden /jókkal.
16)
Nyájaink termékenyek, számlálhatatlanok a /mezőkön, * s kövérek álla/taink.
17)
Nincs a városfalakon romlás, sem által/járás, * sem jajkiáltás a mi utcá/inkon.
18)
Boldognak mondják a népet, amelynek dolga /így vagyon, * az a nép boldog igazán, melynek az Úr az /Istene.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
Kapitulum (2Kor 13)
<em>Január:</em> Örüljetek, tökéletesek legyetek, egymást intsétek, egyetértsetek, ✝ békességben éljetek, * és akkor veletek lesz a béke és szeretet Istene.
Kapitulum (Kol 1)
<em>Február:</em> Hálát adunk az Atya Istennek Jézus Krisztus által, ki a láthatatlan Istennek képmása, elsőszülött minden teremtmények előtt, ✝ mert őáltala lett minden * a mennyben és a földön.
Kapitulum (1Ján 3)
<em>Június-Július:</em> Szeretteim, ne csodáljátok, ha e világ gyűlöl titeket; ✝ mi tudjuk, hogy a halálból átvitettünk az életre, * mert szeretjük felebarátainkat.
Kapitulum (Péld 2)
<em>Augusztus:</em> Fiam, ha bölcsességért könyörögsz, és szívedet az okosságra hajtod, ha úgy keresed azt, mint a pénzt, és felkutatod, mint a kincseket, akkor mgérted az Úr félelmét, és megtalálod az Isten tudományát, ✝ mert a bölcsességet az Úr adja, * és az ő szájából jön az okosság és a tudomány.
Kapitulum (Kol 3)
<em>Szeptember:</em> Vetkőzzétek le a régi embert annak cselekedeteivel együtt, és öltözzetek amaz újba, ✝ ki megújíttatik Annak ismerete és képmása szerint, * ki őt teremtette.
Kapitulum (Ef 6)
<em>Október:</em> Mindenben a hit pajzsát használjátok, mely által kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilait, ✝ és vegyétek föl az üdvösség sisakját és a lélek kardját, * mely az Isten igéje.
Kapitulum (Ezek 11)
<em>November:</em> Egybegyűjtelek titeket a nemzetek közül, és összeszedlek a földekről, melyekre eloszlottatok, és nektek adom Izrael földjét, ✝ hogy népemmé legyetek és én Istenetek legyek, * úgymond az Úristen.
Kapitulum (2Tessz 3,5)
Az Úr vezérelje a ti szíveteket és testeteket ✝ Isten szeretetében * és Krisztus béketűrésében.
Himnusz
2)
A sok nagytestű létezőt /parancsod hívta létre mind, /hogy szolgálják szavad szerint /az emberfajt, a föld urát.
3)
Űzd szolgáidtól messzire /a tisztátlan, vak szenvedélyt, /erkölcsüket mely rontaná, /és rosszra vinné tettüket!
4)
Öröm jutalmát add nekik, /s malasztodat, mely ingyenes, /hogy híveid ne vad viszály, /hanem a béke kösse meg.
(Meghajolva:)
Add meg minékünk, jó Atya /s Atyának mása, egy Fia /s Szentlélek Isten, vígaszunk, /örök időknek szent Ura!
Ámen!
Verzikulus
V) Szálljon fel, Uram, az én imádságom!
R) Miként a tömjénfüst a te színed elé!
Magnificat
1)
Magasztalja * az én lelkem az /Urat.
2)
És örvendezik az én /lelkem * az én üdvözítő Iste/nemben.
3)
Mert meglátta az ő szolgálójának alázatos/ságát, * és íme, mostantól fogva boldognak mondanak engem minden /nemzetek.
4)
Mert nagy dolgot cselekedett énvelem a /Hatalmas, * és szent az ő /neve.
5)
És az ő irgalmassága nemzetségről nemzet/ségre * azokon, kik őt /félik.
6)
Hatalmasságot cselekedett az ő /karjával, * szétszórta a gőgösöket szívüknek elbízottsága /által.
7)
Letette a hatalmasokat a /székről, * és fölmagasztalta az alázato/sakat.
8)
Az éhezőket betöltötte /jókkal, * és a gazdagokat üresen /küldte el.
9)
Fölvette Izraelt az ő /szolgáját, * hogy ne felejtse irgalmas/ságát,
10)
Miképpen megmondotta vala atyá/inknak, * Ábrahámnak és az ő maradékának mindö/rökké.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
Könyörgés
V. Az Úr legyen veletek!
R. És a te lelkeddel!
Vagy, ha nem pap vezeti:
V. Uram, hallgasd meg könyörgésemet!
R. És az én kiáltásom jusson eléd!
Könyörögjünk!
P: Urunk, szentséges Atyánk, aki úgy akartad, hogy Fiad, Krisztus ami üdvösségünk váltságdíja legyen, add nekünk úgy élnünk, hogy szenvedések részeseiként föltámadásának erejében kövessük őt. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké. Ámen!
Befejezés
V. Az Úr legyen veletek!
R. És a te lelkeddel!
Vagy, ha nem pap vezeti:
V. Uram, hallgasd meg könyörgésemet!
R. És az én kiáltásom jusson eléd!
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben vala, most és mindenkor,
és mindörökkön örökké! Ámen. Alleluja.
V. Isten segítsége maradjon mindenkor mivelünk!
R. És távol lévő testvéreinkkel is. Ámen!