Az Egyház ősi időktől fogva Húsvét nyolcadának minden napján különlegesen ünnepélyes vesperást tart, melyben a húsvét éjszaka megkeresztelteket, s a keresztkúthoz vezet, hogy ott hálát adjunk kiválasztottságunkért, s tiszteletet adjunk e nagy szentségnek. A húsvéti nagyvecsernyének ősi jellegzetessége, hogy Kyrié-vel kezdődik, csak három zsoltárt tartalmaz, majd a Magnificat után a körmenet során éneklik a további zsoltárokat.
Bevezetés
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben vala, most és mindenkor,
és mindörökkön örökké! Ámen. Alleluja.
109. zsoltár
1)
Mondá az Úr az én /Uramnak: * Ülj az én job/bomra,
2)
Míg ellenségedet zsámollyá /teszem * a te lába/idnak!
3)
A te erődnek pálcáját kibocsátja az Úr /Sionból, * uralkodjál a te ellenségeid köze/pette!
4)
Tenálad van az elsőség a te hatalmadnak napján a szentség /fényében, * magamból szültelek téged a hajnali csillag /előtt.
5)
Megesküdött az Úr, és meg nem /bánja: * Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje /szerint.
6)
Az Úr áll a te jobbod /felől, * haragja napján eltapossa a kirá/lyokat.
7)
Ítéletet tesz a nemzetek között, ✝
a holttesteket halomba /gyűjti * összezúzza fejüket a széles /harcmezőn.
8)
Útja közben a patakból /iszik, * azért emeli magasra büszkén a /fejét.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
110. zsoltár
1)
Hálát adok néked, Uram, teljes /szívemből * az igazak tanácsában és gyülekeze/tében.
2)
Nagyok az Úrnak /művei, * ismerjék meg őket mind, akik /szeretik!
3)
Fönség és ékesség az ő /művében, * és igazsága megmarad örökkön /örökké.
4)
Emlékezetet szerzett csodatetteinek az irgalmas és könyörülő /Isten, * eledelt adott az őt fé/lőknek.
5)
Megemlékezik az ő szövetségéről /örökké, * cselekedeteinek erősségét hirdeti az ő /népének,
6)
Hogy nekik adja a hitetlenek örök/részét, * az ő kezének műve igazmondás és igaz /ítélet.
7)
Erősek mind az ő végzései, ✝
szilárdan állnak minden /időkre, * hűségben és igazságban hajtja végre /őket.
8)
Váltságot küldött az ő /népének, * megparancsolta örökké az ő szövet/ségét.
9)
Szent és rettenetes az ő /neve, * a bölcsesség kezdete az Úr fé/lelme.
10)
Jól gondolkodnak mind, akik eszerint csele/kednek, * az ő dicsérete pedig megmarad örökkön /örökké.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
111. zsoltár
1)
Boldog ember az, ki az Urat /féli, * az ő parancsolatait igen /kedveli.
2)
Hatalmas lészen magva a /földön, * az igazak nemzetsége megál/datik.
3)
Dicsőség és gazdagság az ő /házában, * és az ő igazsága megmarad örökkön /örökké.
4)
Az igazaknak a sötétségben világosság /támad, * ő az irgalmas, könyörülő és /igaz.
5)
Jól lészen annak, ki könyörül és szívesen ád, ✝
az ő dolgait igazul /rendezi, * meg nem inog az mindö/rökké.
6)
Örök emlékezetben lészen az /igaz, * nem fél a gonoszhír-hal/lástól.
7)
Erős a szíve, mivelhogy az Úrban bízik, ✝
bátor az ő /szíve, * azért nem retteg, mígnem meglátja ellenségeinek /bukását.
8)
Osztogat, adakozik a szegényeknek, ✝
az ő igazsága megmarad örökkön /örökké, * fölemeltetik a feje dicső/séggel.
9)
A bűnös látja ezt, és harag fogja el, ✝
fogait csikorgatja, és irigységben emészti /magát, * a gonoszok kívánsága semmivé /leszen.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
Responzórium
Ez az a nap, ✝ melyet az Úr szerzett nekünk, * örvendezzünk, s vigadjunk rajta. EZ AZ A NAP... V! Mondja most Izrael, mert jó, * mert az ő irgalmassága örökkévaló. ÖRVENDEZZÜNK... EZ AZ A NAP...
Responzórium
Alleluja! ALLELUJA!... V! Az Úr angyala leszállott a mennyből, * és odalépve elhengeríté a követ és leült reá. ALLELUJA!... Felelvén pedig az angyal mondta az asszonyoknak: kit kerestek? * Azok pedig felelték: a Názáreti Jézust. ALLELUJA!... ALLELUJA!...
Magnificat
1)
Magasztalja * az én lelkem az /Urat.
2)
És örvendezik az én /lelkem * az én üdvözítő Iste/nemben.
3)
Mert meglátta az ő szolgálójának alázatos/ságát, * és íme, mostantól fogva boldognak mondanak engem minden /nemzetek.
4)
Mert nagy dolgot cselekedett énvelem a /Hatalmas, * és szent az ő /neve.
5)
És az ő irgalmassága nemzetségről nemzet/ségre * azokon, kik őt /félik.
6)
Hatalmasságot cselekedett az ő /karjával, * szétszórta a gőgösöket szívüknek elbízottsága /által.
7)
Letette a hatalmasokat a /székről, * és fölmagasztalta az alázato/sakat.
8)
Az éhezőket betöltötte /jókkal, * és a gazdagokat üresen /küldte el.
9)
Fölvette Izraelt az ő /szolgáját, * hogy ne felejtse irgalmas/ságát,
10)
Miképpen megmondotta vala atyá/inknak, * Ábrahámnak és az ő maradékának mindö/rökké.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
Könyörgés
V. Az Úr legyen veletek!
R. És a te lelkeddel!
Vagy, ha nem pap vezeti:
V. Uram, hallgasd meg könyörgésemet!
R. És az én kiáltásom jusson eléd!
Könyörögjünk!
P: Isten, ki a Húsvét megünneplésében a világnak orvosságot nyújtottál, a te népedet, kérünk, kísérjed útján mennyei adománnyoddal, hogy mind a tökéletes szabadságot elérhessék, mind pedig az örökkévaló életre eljussanak. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké. Ámen!
Befejezés
V. Isten segítsége maradjon mindenkor mivelünk!
R. És távol lévő testvéreinkkel is. Ámen!
Ahol nincs keresztkút, a körmenet a szentsírhoz vezetjük. A szentélyben felsorakozik a körmenet: elöl a körmeneti kereszt, utána a gyertyavivők, a turiferek, a húsvéti gyetya, a szent olajak hordozói (vélummal), majd a pap.
112. zsoltár
1)
Dicsérjétek, ti szolgái, az /Urat, * dicsérjétek az Úr /nevét!
2)
Legyen áldott az Úr /neve * mostantól fogva és mindö/rökké!
3)
Napkelettől fogva napnyu/gatig * dicsértessék az Úrnak /neve!
4)
Fölséges az Úr minden népek /fölött, * és fölötte áll az egeknek az ő dicső/sége.
5)
Ki olyan, mint a mi Urunk, Istenünk, ki a magasságban /lakozik, * és az alázatosakat látja meg a mennyben és a /földön?
6)
Az elnyomottat fölemeli a /földről, * és kiragadja a sárból a /szegényt,
7)
Hogy helyet adjon néki a fejedelmek /között, * az ő népének fejedelmei /között,
8)
Ki a magtalannak lakást ad a /házban, * mint fiakon örvendező /anyának.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
113. zsoltár (1-8)
1)
Izráel kijővén Egyip/tomból * Jákob háza a barbár nép /közül,
2)
Lőn Júdea az Úrnak /szentélye, * Izráel az ő biro/dalma.
3)
Látta a tenger és /elfutott, * a Jordán vize vissza /fordult.
4)
A hegyek ugráltak, mint a /kosok, * és a halmok, mint a juhok bárá/nyai.
5)
Mi lelt téged, tenger hogy /elfutsz, * és te, Jordán, hogy vissza/fordulsz?
6)
Hegyek, ugráltok, mint a /kosok, * és halmok, mint a juhok bárá/nyai.
7)
Rendülj meg, föld, az Úr színe /előtt, * Jákob Istenének orcája /előtt!
8)
Ki a kősziklát állótóvá /tette, * s a kőszálat vizek forrásaivá változ/tatta.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /Fiúnak * és Szentlélek /Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /mindenkor * és mindörökkön örökké! /Ámen.
Responzórium
Alleluja! ALLELUJA!... V! Nemde lángolt a szívünk, * amikor beszélt hozzánk? ALLELUJA!... ALLELUJA!...
Verzikulus
V) Uram, nálad van az élet forrása, alleluja!
R) És a te világosságodban látjuk meg a világosságot, alleluja!
P: Mindenható, mindörökké való Isten, ki az emberi természetet eredeti méltósága fölé emelve helyreállítottad, tekints le atyai kegyességednek e kimondhatatlan művére, s akiket az újjászületés szentségével megújítani méltóztattál, azokban folytonos kegyelmed oltalmazásával ajándékaidat meg is őrizzed. Krisztus, a mi Urunk által! Ámen!
Krisztus halottaiból föltámadván már meg nem hal, a halál őrajta többé nem uralkodhat, mert hogy meghalt a bűn miatt, egyszer halt meg, de hogy él, már az Istennek él! Alleluja, alleluja!
Verzikulus
V) Mondjátok el a nemzeteknek, alleluja!
R) Hogy az Úr a Fáról országolt, alleluja!
P: Biztosítsd nekünk, kérünk, mindenható Isten, hogy akik az Úr feltámadásának ünnepeit megüljük, kimenekedésünk vigasságát befogadni méltók legyünk. Ugyanazon a mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké. Ámen!