Vissza

Bevezetés

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben vala, most és mindenkor,
és mindörökkön örökké! Ámen. Alleluja.

109. zsoltár

1) Mondá az Úr az én /⁠Uramnak: * Ülj az én job/⁠bomra,
2) Míg ellenségedet zsámollyá /⁠teszem * a te lába/⁠idnak!
3) A te erődnek pálcáját kibocsátja az Úr /⁠Sionból, * uralkodjál a te ellenségeid köze/⁠pette!
4) Tenálad van az elsőség a te hatalmadnak napján a szentség /⁠fényében, * magamból szültelek téged a hajnali csillag /⁠előtt.
5) Megesküdött az Úr, és meg nem /⁠bánja: * Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje /⁠szerint.
6) Az Úr áll a te jobbod /⁠felől, * haragja napján eltapossa a kirá/⁠lyokat.
7) Ítéletet tesz a nemzetek között, a holttesteket halomba /⁠gyűjti * összezúzza fejüket a széles /⁠harcmezőn.
8) Útja közben a patakból /⁠iszik, * azért emeli magasra büszkén a /⁠fejét.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

110. zsoltár

1) Hálát adok néked, Uram, teljes /⁠szívemből * az igazak tanácsában és gyülekeze/⁠tében.
2) Nagyok az Úrnak /⁠művei, * ismerjék meg őket mind, akik /⁠szeretik!
3) Fönség és ékesség az ő /⁠művében, * és igazsága megmarad örökkön /⁠örökké.
4) Emlékezetet szerzett csodatetteinek az irgalmas és könyörülő /⁠Isten, * eledelt adott az őt fé/⁠lőknek.
5) Megemlékezik az ő szövetségéről /⁠örökké, * cselekedeteinek erősségét hirdeti az ő /⁠népének,
6) Hogy nekik adja a hitetlenek örök/⁠részét, * az ő kezének műve igazmondás és igaz /⁠ítélet.
7) Erősek mind az ő végzései, szilárdan állnak minden /⁠időkre, * hűségben és igazságban hajtja végre /⁠őket.
8) Váltságot küldött az ő /⁠népének, * megparancsolta örökké az ő szövet/⁠ségét.
9) Szent és rettenetes az ő /⁠neve, * a bölcsesség kezdete az Úr fé/⁠lelme.
10) Jól gondolkodnak mind, akik eszerint csele/⁠kednek, * az ő dicsérete pedig megmarad örökkön /⁠örökké.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

111. zsoltár

1) Boldog ember az, ki az Urat /⁠féli, * az ő parancsolatait igen /⁠kedveli.
2) Hatalmas lészen magva a /⁠földön, * az igazak nemzetsége megál/⁠datik.
3) Dicsőség és gazdagság az ő /⁠házában, * és az ő igazsága megmarad örökkön /⁠örökké.
4) Az igazaknak a sötétségben világosság /⁠támad, * ő az irgalmas, könyörülő és /⁠igaz.
5) Jól lészen annak, ki könyörül és szívesen ád, az ő dolgait igazul /⁠rendezi, * meg nem inog az mindö/⁠rökké.
6) Örök emlékezetben lészen az /⁠igaz, * nem fél a gonoszhír-hal/⁠lástól.
7) Erős a szíve, mivelhogy az Úrban bízik, bátor az ő /⁠szíve, * azért nem retteg, mígnem meglátja ellenségeinek /⁠bukását.
8) Osztogat, adakozik a szegényeknek, az ő igazsága megmarad örökkön /⁠örökké, * fölemeltetik a feje dicső/⁠séggel.
9) A bűnös látja ezt, és harag fogja el, fogait csikorgatja, és irigységben emészti /⁠magát, * a gonoszok kívánsága semmivé /⁠leszen.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

112. zsoltár

1) Dicsérjétek, ti szolgái, az /⁠Urat, * dicsérjétek az Úr /⁠nevét!
2) Legyen áldott az Úr /⁠neve * mostantól fogva és mindö/⁠rökké!
3) Napkelettől fogva napnyu/⁠gatig * dicsértessék az Úrnak /⁠neve!
4) Fölséges az Úr minden népek /⁠fölött, * és fölötte áll az egeknek az ő dicső/⁠sége.
5) Ki olyan, mint a mi Urunk, Istenünk, ki a magasságban /⁠lakozik, * és az alázatosakat látja meg a mennyben és a /⁠földön?
6) Az elnyomottat fölemeli a /⁠földről, * és kiragadja a sárból a /⁠szegényt,
7) Hogy helyet adjon néki a fejedelmek /⁠között, * az ő népének fejedelmei /⁠között,
8) Ki a magtalannak lakást ad a /⁠házban, * mint fiakon örvendező /⁠anyának.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

113. zsoltár (1-15)

1) Izráel kijővén Egyip/⁠tomból * Jákob háza a barbár nép /⁠közül,
2) Lőn Júdea az Úrnak /⁠szentélye, * Izráel az ő biro/⁠dalma.
3) Látta a tenger és /⁠elfutott, * a Jordán vize vissza /⁠fordult.
4) A hegyek ugráltak, mint a /⁠kosok, * és a halmok, mint a juhok bárá/⁠nyai.
5) Mi lelt téged, tenger hogy /⁠elfutsz, * és te, Jordán, hogy vissza/⁠fordulsz?
6) Hegyek, ugráltok, mint a /⁠kosok, * és halmok, mint a juhok bárá/⁠nyai.
7) Rendülj meg, föld, az Úr színe /⁠előtt, * Jákob Istenének orcája /⁠előtt!
8) Ki a kősziklát állótóvá /⁠tette, * s a kőszálat vizek forrásaivá változ/⁠tatta.
9) Nem nékünk, Uram, /⁠nem nékünk, * hanem a te nevednek adj dicső/⁠séget,
10) A te irgalmasságodért és igaz mondá/⁠sodért, * hogy ne mondhassák a pogányok: Hol vagyon az ő /⁠istenük?
11) A mi Istenünk a mennyben /⁠lakik, * mindent, amit akart, megcsele/⁠kedett.
12) A hitetlen bálványa ezüst és/⁠arany, * emberi kezek alko/⁠tása.
13) Szájuk vagyon, és nem /⁠szólnak, * szemük vagyon, és nem /⁠látnak.
14) Fülük vagyon, és nem hal/⁠lanak, * orruk vagyon, és nem sza/⁠golnak.
15) Kezük vagyon, és nem tapintanak, lábuk vagyon, és nem /⁠járnak, * nem kiáltanak az ő /⁠torkukkal.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

Kapitulum (1Ján 5)

Szeretteim: Minden, ami Istentől született, meggyőzi a világot,  és ez a győzelem, mely meggyőzi a világot, * a mi hitünk.

Kapitulum (1Ján 5)

Ki az, aki meggyőzi a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ez az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus,  nem csupán víz által, * hanem víz és vér által.

Kapitulum (1Ján 5)

Ha az emberek bizonyságát elfogadjuk, az Isten bizonysága nagyobb. És ez az Istennek bizonysága, amely nagyobb, hogy ő bizonyságot tett az ő Fiáról.  Aki hisz Isten Fiában, * az önmagában bírja Isten bizonyságát.

Responzórium

Himnusz

2) Hitetlen hite visszatér, /ma újra látnak a vakok, /s kiben nem old fel rettegést, /ha látja: megtér a lator?!
3) Keresztjét jóra váltja ő, /gyors hittel Jézust kérleli, /igazként sokat megelőz, /s az Úr országát elnyeri.
4) Ámulnak mind az angyalok, /látván a testi büntetést, /s hogy Krisztushoz tér a gonosz, /boldog életet érdemel.
5) Csodálatos misztérium, /világ szennyét hogy mossa le, /mindenki bűnét elveszi, /test vétkét tisztítván a test.
6) Lehet-e ennél nagyszerűbb, /vétket bocsát az irgalom, /félelmet old a szeretet, /s új életet szül a halál?!
7) Saját csalétkét falja fel, /magát köti meg a Halál, /meghal mindenki élete, /s felkél mint minden élete.
8) Elér mindenkit a Halál, /de feltámad mind a halott, /s pusztítva, ütve a Halál /csak maga vesztét nyögheti.
9) Kérünk, teremtő Istenünk, /vigadva Húsvét ünnepén, /ne ártson nékünk a halál, /védd meg örökre népedet!
(Meghajolva:) Urunk, tenéked glória, /aki legyőzted a halált, /az Atyát és Szentlelket is /dicsérjük minden századon!
Ámen!

Verzikulus

V) Maradj velünk, Urunk, alleluja!
R) Mert már esteledik, alleluja!

Magnificat

Magnificat

Magnificat

Magnificat

Magnificat

1) Magasztalja * az én lelkem az /⁠Urat.
2) És örvendezik az én /⁠lelkem * az én üdvözítő Iste/⁠nemben.
3) Mert meglátta az ő szolgálójának alázatos/⁠ságát, * és íme, mostantól fogva boldognak mondanak engem minden /⁠nemzetek.
4) Mert nagy dolgot cselekedett énvelem a /⁠Hatalmas, * és szent az ő /⁠neve.
5) És az ő irgalmassága nemzetségről nemzet/⁠ségre * azokon, kik őt /⁠félik.
6) Hatalmasságot cselekedett az ő /⁠karjával, * szétszórta a gőgösöket szívüknek elbízottsága /⁠által.
7) Letette a hatalmasokat a /⁠székről, * és fölmagasztalta az alázato/⁠sakat.
8) Az éhezőket betöltötte /⁠jókkal, * és a gazdagokat üresen /⁠küldte el.
9) Fölvette Izraelt az ő /⁠szolgáját, * hogy ne felejtse irgalmas/⁠ságát,
10) Miképpen megmondotta vala atyá/⁠inknak, * Ábrahámnak és az ő maradékának mindö/⁠rökké.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

Könyörgés

V. Az Úr legyen veletek!
R. És a te lelkeddel! Vagy, ha nem pap vezeti: V. Uram, hallgasd meg könyörgésemet!
R. És az én kiáltásom jusson eléd!

Könyörögjünk!

P: Add meg, kérünk, mindenható Isten, hogy mi, akik húsvét misztériumát megünnepeltük, azt a te bőkezűséged jóvoltából erkölcseinkkel és életmódunkkal megtartsuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké. Ámen!

Befejezés

V. Isten segítsége maradjon mindenkor mivelünk!
R. És távol lévő testvéreinkkel is. Ámen!

Vissza