Vissza

Bevezetés

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben vala, most és mindenkor,
és mindörökkön örökké! Ámen. Alleluja.

136. zsoltár

1) Babilon folyóvizei mellett ültünk és /⁠sírtunk, * midőn Sionra emlé/⁠keztünk.
2) Hangszereinket azon a /⁠földön * fűzfákra függesz/⁠tettük.
3) Mert akik fogva vittek /⁠minket, * énekszót kérdeztek /⁠tőlünk,
4) és akik meggyötörtek minket, öröméneket köve/⁠teltek: * Énekeljetek nekünk Sion dala/⁠iból!
5) Hogy énekelhetnénk az Úrnak /⁠énekét * idegen /⁠földön?
6) Ha elfeledkezem rólad, Jeru/⁠zsálem, * jusson pusztulásra /⁠jobb kezem!
7) ragadjon ínyemhez a /⁠nyelvem, * ha reád nem emlé/⁠ke zem,
8) ha nem teszem meg Jeruzsá/⁠lemet * legfőbb vigassá/⁠gomnak!
9) Ne felejtsd, Uram, Édom /⁠fiait, * ne felejtsd Jeruzsálemnek /⁠napját,
10) mikor azt kiáltozták: Pusztít/⁠sátok el, * pusztítsátok el őt alap/⁠jáig!
11) Babilonnak pusztító /⁠leánya, * boldog, aki megfizeti néked, amit nekünk /⁠tettél.
12) Boldog, aki kisdedeidet megra/⁠gadja, * és a kősziklához /⁠csapja.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

137. zsoltár

1) Hálát adok neked, Uram, teljes /⁠szívemből, * mert meghallgattad az én /⁠szómat.
2) Az angyalok színe előtt éneklek /⁠néked, * leborulok a te szentélyed /⁠előtt.
3) Hálát adok a te nevednek irgalmasságodért és hűsé/⁠gedért, * mert felmagasztaltad mindenek fölött a te szent /⁠nevedet.
4) Valamely napon segítségül hívlak, meghallgatsz /⁠engem, * és megsokasítod az erőt az én /⁠lelkemben.
5) Valljanak meg téged, Uram, a föld minden kirá/⁠lyai, * midőn szádnak beszédét /⁠hallják!
6) És énekeljék meg az Úrnak /⁠útjait, * hogy nagy az Úr dicső/⁠sége!
7) Mert fölséges az Úr, és letekint a kicsi/⁠nyekre, * de a kevélyeket csak távolról /⁠nézi.
8) Ha szorongatás közepette járok is, te éltetsz engem, és ellenségeim haragja ellen kiterjeszted a /⁠kezedet, * és megszabadít a te /⁠jobbod.
9) Az Úr elvégzi, amit énbennem kezdett. Uram, a te irgalmad örökké/⁠való, * ne vesd meg kezednek alko/⁠tását!
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

138. zsoltár (1-4)

1) Uram, te megvizsgáltál, és ismersz /⁠engem, * tudod, ha leülök, és ha /⁠fölkelek.
2) Ismered az én gondolataimat távol/⁠ból is, * figyeled járásomat és nyugvá/⁠somat.
3) Előre látod minden /⁠utamat, * még nyelvemre sem jött a szó, és te már /⁠ismered.
4) Mindenfelől körülveszel /⁠engem, * és reám tetted a /⁠kezedet.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

138. zsoltár (5-12)

5) Csodálatos előttem a te /⁠tudásod, * magasságos az, és föl nem /⁠érhetem.
6) Hová menjek a te lelked /⁠e lől, * és hová fussak a te színed /⁠elől?
7) Ha fölmegyek az égbe, te /⁠ott vagy, * ha leszállok az alvilágba, jelen vagy /⁠ott is.
8) Ha fölölteném a hajnal /⁠szárnyait, * vagy laknék a tenger végső hatá/⁠rain,
9) oda is a te kezed viszen /⁠engem, * és a te jobb kezed tart meg /⁠engem.
10) És ha mondanám: Talán a sötétség elföd /⁠engem, * világosság helyett az éjszaka vegyen körül /⁠engem!
11) de a sötétség nem sötét neked, és az éjszaka fénylik, mint a /⁠nappal, * sötétsége neked vilá/⁠gosság.
12) hiszen te alkottad vesé/⁠imet, * te szőttél engem anyám /⁠méhében.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

138. zsoltár (13-23)

13) Hálát adok néked, mert csodálatos módon alkottál, csodálatosak a te cselekede/⁠teid, * jól tudja ezt az én /⁠lelkem.
14) Előtted nem voltak rejtve csontjaim, midőn formálódtam a /⁠rejtekben, * formálódtam mintegy a föld mé/⁠lyében.
15) még tökéletlen voltam, s már láttak szemeid, és könyvedbe írva voltak minden /⁠napjaim, * elgondolva, midőn még soruk el sem /⁠kezdetett.
16) Mily tiszteletreméltók nekem a te gondolataid, ó, /⁠Isten, * igen hatalmas a /⁠számuk!
17) Sorolnám őket egész éjszaka, de számosabbak a /⁠homoknál, * fölkelek, és ismét veled /⁠vagyok.
18) Bárcsak elvesztenéd, Isten, a bűnö/⁠söket, * távozzatok tőlem, vérengző /⁠emberek!
19) Kik tefelőled gonoszul /⁠szóltak, * és hiúságukban fölkelnek /⁠ellened.
20) Ne gyűlöljem, Uram, a téged gyűlö/⁠lőket, * és ne irtózzam-e a téged táma/⁠dóktól?
21) Tökéletes gyűlölséggel gyűlölöm /⁠azokat, * és nekem ellenségeim /⁠lettek.
22) Vizsgálj meg, Isten, és tudjad a /⁠szívemet, * tégy próbára, és ismerd meg ösvénye/⁠i met!
23) És lássad, vajon a hamisságnak útja vagyon-e /⁠bennem, * és vezess engem az örök /⁠úton!
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

Kapitulum (1Pét 2)

Szeretteim: Kérlek titeket, mint jövevényeket és zarándokokat, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, melyek a lélek ellen harcolnak, jó magaviseletet tanúsítván a pogányok között,  hogy bár gonosztevőknek rágalmaznak is titeket, jócselekedeteiteket látván, * dicsőítsétek Istent a látogatás napján.

Kapitulum (1Pét 2)

Engedelmesek legyetek minden emberi teremtménynek az Isten kedvéért,  akár a királynak mint legfelsőbbnek, akár a helytartóknak, mint általa küldötteknek * a gonosztevők büntetésére, a jóknak pedig dicséretére.

Kapitulum (1Pét 2)

Mindenkit tiszteljetek, a testvériséget szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.  Mert ez a kegyelem Krisztus Jézusban, * a mi Urunkban.

Responzórium

Himnusz

2) Kereszt oltárán lett nekünk /szentséges teste ételünk, /s pirosló vére italunk, /velük Istenhez tartozunk.
3) Ő megvált húsvét-éjjelen, /ha gyilkos Angyal megjelen, /s Fáraó ellen védelem, /kinek hatalma féktelen.
4) Krisztus lett húsvét-ünnepünk, /benne a Bárány van velünk, /legtisztább kenyérszín alatt /teste érettünk áldozat.
5) Ó, igaz, méltó áldozat, /ki megtörted a poklokat, /kiváltva fogoly népeket, /s jutalmul osztva életet.
6) Krisztus feltámadt fényesen, /bitóról szállt le győztesen, /tirannust lánra köttetett, /s megszerezte a mennyeket.
7) Kérünk, teremtő Istenünk, /vígadva Húsvét ünnepén, /ne ártson nékünk a halál, /védd meg örökre népedet!
(Meghajolva:) Urunk, tenéked glória, /aki legyőzted a halált, /az Atyát és Szentlelket is /dicsérjük minden századon!
Ámen!

Verzikulus

V) Maradj velünk, Urunk, alleluja!
R) Mert már esteledik, alleluja!

Magnificat

Magnificat

Magnificat

Magnificat

1) Magasztalja * az én lelkem az /⁠Urat.
2) És örvendezik az én /⁠lelkem * az én üdvözítő Iste/⁠nemben.
3) Mert meglátta az ő szolgálójának alázatos/⁠ságát, * és íme, mostantól fogva boldognak mondanak engem minden /⁠nemzetek.
4) Mert nagy dolgot cselekedett énvelem a /⁠Hatalmas, * és szent az ő /⁠neve.
5) És az ő irgalmassága nemzetségről nemzet/⁠ségre * azokon, kik őt /⁠félik.
6) Hatalmasságot cselekedett az ő /⁠karjával, * szétszórta a gőgösöket szívüknek elbízottsága /⁠által.
7) Letette a hatalmasokat a /⁠székről, * és fölmagasztalta az alázato/⁠sakat.
8) Az éhezőket betöltötte /⁠jókkal, * és a gazdagokat üresen /⁠küldte el.
9) Fölvette Izraelt az ő /⁠szolgáját, * hogy ne felejtse irgalmas/⁠ságát,
10) Miképpen megmondotta vala atyá/⁠inknak, * Ábrahámnak és az ő maradékának mindö/⁠rökké.
(Meghajolva:) Dicsőség az Atyának és /⁠Fiúnak * és Szentlélek /⁠Istennek,
Miképpen kezdetben vala, most és /⁠mindenkor * és mindörökkön örökké! /⁠Ámen.

Könyörgés

V. Az Úr legyen veletek!
R. És a te lelkeddel! Vagy, ha nem pap vezeti: V. Uram, hallgasd meg könyörgésemet!
R. És az én kiáltásom jusson eléd!

Könyörögjünk!

P: Isten, ki a tévelygőknek, hogy a megigazulás útjára visszatalálhassanak, igazságodnak fényét felmutatod: add meg mindazoknak, kiket megillet a keresztény név, hogy mindazt megvessék, ami e névvel ellenkezik, és ami hozzá méltó, azt kövessék. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké. Ámen!

Befejezés

V. Isten segítsége maradjon mindenkor mivelünk!
R. És távol lévő testvéreinkkel is. Ámen!

Vissza